Hírek
Középpontban Ariana Grande volt pasijai
![Ariana Grande - Középpontban Ariana Grande volt pasijai Ariana Grande - Középpontban Ariana Grande volt pasijai](https://www.music.hu/pictures/46/resized/23424_zene_w83_h83_crop.jpeg)
A héten az év legváratlanabb dala aratott rajt-cél győzelmet a brit listán. Egykori szerelme, Mac Miller halála miatt nemrég még a padlón lévő, és saját, átmeneti visszavonulásáról beszélő Ariana Grande a Thank U, Next című szerzeményben a volt pasijainak mond köszönetet.
Mac Miller rapper szeptember 7-én huszonhat évesen kábítószer-túladagolásban hunyt el. Ariana Grandét állítólag nagyon megviselte a tragédia, s bejelentette, hogy karrierjébe szünetet iktat be. A napokban viszont felfedte, hogy új stúdiólemezen dolgozik, ami – a tervek szerint – még az idén meg is jelenik. Ez már csak azért is meglepő, mivel az előző, a Sweetener is újnak számít még, augusztus 17-én került forgalomba. A floridai születésű énekes-színésznő turnéra is készül, nyilvánosságra hozta a március 18-án induló Sweetener World Tour első részének amerikai és kanadai helyszínekből álló állomásait.
![Ariana Grande - Középpontban Ariana Grande volt pasijai Ariana Grande - Középpontban Ariana Grande volt pasijai](https://www.music.hu/pictures/46/resized/23425_zene_w490.jpeg)
A Thank U, Next című zeneszámból kiderül, hogy Ariana Grande villámgyorsan túltette magát Mac Miller halálán. Az újdonságban a volt szerelmei – Big Sean, Ricky Alvarez, Mac Miller és Pete Davidson – előtt tiszteleg. Millerről azt énekli, hogy angyal volt. A refrénben pedig világgá kürtöli, hogy készen áll az új kapcsolatra, várja a következőt…
A Thank U, Next Ariana Grande harmadik listavezetője az Egyesült Királyságban, de egyedül most először tanyázik a csúcson. Az Iggy Azalea ausztrál rapperlánnyal készült Problem című slágerrel 2014 júliusában egy, a két másik hölggyel, Jessie J angol énekessel, valamint Nicki Minaj Trinidad és Tobagó-i születésű, amerikai rapperrel készített Bang Bang cíművel 2014 szeptemberében és októberében szintén egy hétig uralta a mezőnyt.
2018. 11. 12. 19:00
További Ariana Grande cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](https://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](https://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](https://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](https://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](https://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](https://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](https://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](https://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](https://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..