A véleményemet szigorúan szakmai szempontok alapján alakítottam ki. Ha mindent figyelembe veszünk, a műsorok pozitívumai eltörpülnek a negatívumok mellett. Alapjában véve nem a versenyekkel van a baj, hanem a tévécsatornákkal, amelyek a zenét: az önjelölt éneklő bohócokat és a tehetséges énekes palántákat használják fel saját céljukra, a szórakoztatásra. Nekik a néző a fontos, s a konkurenciaharc közepette újat hovatovább szélsőséges megnyilvánulások, ebben az esetben a közönséget megosztó, odamondogató zsűritagok hoznak. A tehetségkutatók átalakították a zenefogyasztási szokásainkat, felpörgették az amúgy is gyorsuló zeneipart. Az új sorozat indulásakor az előző szériában szereplőkre már nem vagyunk kíváncsiak, ebből eredően a zenészszakma a legtovább jutókat is csak ideig-óráig képes befogadni, eltartani. Futószalagon termelődnek a munkanélküli sztárok, s ők nem értik, hogy a műsor után miért szűnik meg oly gyorsan az irántuk mutatott érdeklődés.

Szomorú, hogy több olyan zenész is statisztál ebben a történetben, akikkel elszaladt a ló, és elfelejtették azt, amire én még jól emlékszem: hogy honnan jöttek, és előadóként mit tettek le az asztalra. (Őket persze busásan megfizetik.) Aki figyelemmel kíséri a Deutschland sucht den Superstart, tudja, hogy a zsűri elnöke, Dieter Bohlen olyanokat mond, amihez képest a mi Friderikuszunk piszkálódó mondatai a legutóbbi Megasztárban simogatások. Például azzal dobta ki a megszeppent kislányt, hogy a szája olyan, mint másnak a lenti testnyílása, az jön ki belőle, ami az egészséges embernek alul… Az a Dieter Bohlen, aki a Modern Talking első diadalmenete idején, a nyolcvanas évek közepén a világ legcikibb zenészeinek felvonulásán zászlóvivő lehetett volna! A duó zenéjét az idő változtatta széppé, pontosabban szebbé. És most Bohlen eszet oszt. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek legelején népszerű Paula Abdul, miután két sikeres stúdiólemezt követően a harmadikkal már nem kavart port, pillanatok alatt eltűnt a süllyesztőben. A 2002-ben indult American Idol című verseny zsűrijében tért vissza. Meglepetésre nem újította meg szerződését, a következő, kilencedik sorozatban már nem szerepel. Gyorsan új zsűritagot kellett találni a helyére. S megint kiderült, hogy jöhet rosszabb is. Sőt most olyan rossz jön, akitől rosszabb már tényleg nincs! Egy tehetségtelen, buta nőt szerződtettek a helyére. Victoria Beckhamet! Feláll a szőr a hátamon a shopingolás szó hallatán, ő az egyetlen viszont, akinél nem zavar, ha shopingol. Csak ne beszéljen, s ne énekeljen! A Spice Girls leggyengébb láncszeme volt, a későbbi „szólómunkái” pedig akkorát buktak, amire alig van példa a zenetörténetben, s ő fogja értékelni a tehetségeket. Nem is értem, miért pont ő?! A koncepcióba sem illik bele: frappáns, rögtönző dumát hiába várnak tőle, a szókincse egy óvodáséval egyenlő. Néhány éve azzal dicsekedett: még egyetlen könyvet sem olvasott el életében, s nem hinném, hogy ez azóta változott. Röhejes választás! Még akkor is, ha – állítólag – csak néhány részre szerződtették. Remélem, utána örökre visszatér a kaptafához, a shopingoláshoz! (Új Szó)

Puha József

2009. 08. 19.