A Megasztár mellett kardoskodók azt hozzák fel, hogy nélküle a magyar könnyűzenének nem lennének olyan egyéniségei, mint Tóth Vera, Oláh Ibolya, Rúzsa Magdi vagy Caramel. Mindannyian őstehetségek, ahhoz nem fér kétség. De rossz nézni, ahogy Tóth Vera – az első egy-két évet leszámítva – szenved, magára maradt, nem találja a helyét, zenéjének nincs piaca. És vajon tíz év múlva fogunk-e emlékezni négyükre? Mert társaik többsége már mostanra örök feledésbe merült, nekik – normális esetben – szintén szép karrier dukált volna, de a gépezet másképpen működik. Még a nagy tehetségeknek, egyéniségeknek is csak röpke fényes zenei karrier jut – ez a megváltozott zeneipar számlájára írható. A televízió kis időre az egekbe emeli a tehetségeket, a szerencsésebbjei a zeneiparban is megvethetik a lábukat, aztán, pár kivételtől eltekintve, amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan tűnnek el a süllyesztőben. Meg kellene nézni, világviszonylatban hány szereplő élete ment tönkre szegről-végről a műsor miatt! Vajon az American Idol harmadik sorozatát megnyert hölgy négy hete miért akart véget vetni az életének? És ez csak a jéghegy csúcsa! Az öngyilkossági kísérletnek köszönhetően a szóban forgó énekesnő múlt héten kiadott harmadik nagylemeze iránt az USA-ban akkora a kereslet, amekkora az első iránt sem volt… Ha nem Katy Perryvel egy időben jelentkezett volna hanghordozóval, megszerezhetné az eladási lista csúcsát, pedig az első albuma is csak a nyolcadik helyig jutott, a másodiknak a 19. hely volt a csúcspozíciója. A Csak Van időben eszmélt. Az öt tehetséges szlovákiai zenész leugrott a futószalagról, még mielőtt a gépezet beszippantotta volna egyiküket. Az olvasó a leírtak alapján biztosan azt mondja: szerencsére. Én azonban mégsem mondanám ezt. Meggyőződésem, hogy az együttes pályafutása legnagyobb lehetősége elé állított gátat. Minden adott volt a jó szerepléshez, az énekes hozzátartozóinak egy vagyont kellett volna sajtótermékekre fordítania, ha archiválásban gondolkodtak. A mozgássérült fiatalembert felkarolta volna a közönség, aztán a szakma is, ebben biztos vagyok, az ilyen embereket ugyanis sajnálni illik, Oláh Ibolya is részben a gyermekotthonos múltjának köszönhette a sikerét. Valójában nem ők a sajnálatraméltók, hanem azok, akik tucatjával küldik a szavazatokat, de a lemezboltokat, fizetős koncerteket elkerülik. A Megasztár versenykiírása, hogy újabban zenekarok is szerepelhetnek, röhejes. Hogy ez nem működik, az már most, a Csak Van esetében bebizonyosodott. Öt ember túl sok a tévének, sajtónak egyaránt. Az énekest felkarolták volna, a többieket nem. Persze ha kiderült volna a magánéletükből pikáns részlet, celebbé bármelyikük válhatott volna. Hogy jön egy szórakoztató műsor ahhoz, hogy jogot formáljon a tagok lecserélésére, megbontson barátságon alapuló formációkat? A fiúk nem tudták, mibe vágnak bele, idővel megtudták. A visszalépéshez mégis csak illemből gratulálok nekik, mert nem tudom eldönteni, hogy örüljek-e a felvilágosodásuknak, vagy bosszankodjam az elszalasztott lehetőség miatt. A Csak Van komoly áldozatok árán, lehet, az énekest leszámítva új felállásban, tiszavirág-életű karrierrel beírhatta volna magát a magyar zenetörténetbe. Így csak a szlovákiai magyarban lesz egy fejezete. (Új Szó, Szalon)

Puha József

2010. 09. 08.