Egy már-már élő legendáról sok újat nem lehet írni. Nem is akarok. Nem is tudok.
Viszont egyik koncert sem ugyanolyan. Ezen a nyári dátum szerinti napon nem kíméltek senkit Pécsett az égiek, zuhogott, így még délután is kérdéses volt, hallhatjuk-e Lovasi András dalait. Az eső azonban nem győzött, tíz óra körül már egyetlen ülőhely sincs a Dante Caféban. A koncerttermen egyelőre tilos az á’, vágni lehet a füstöt, ezért könnyes szemmel bízunk az idő gyógyító erejében. 11 óra.
Mily médiahölgy nyitja ki mindkét ajtót, a szerencsésebbek mindezt már a szalonban ülve figyelhetik.
A zenekar a Napos barackos c. dallal áll be, beleértve Szabó Attila hegedűművészt is, aki a Bandi a hegyről koncertek nélkülözhetetlen vendégmuzsikusa. A teremben egy fél tűt se lehet leejteni, a legjobb szemszögből, a „VIP” padról várom az első dalt, sztárlevlistások, plussz a honlapzseniál Kacsalla mellett, hogy a kulisszák mögül is említsek valakit.
A váltakozó piros, zöld, sárga fények afféle zenekari album hangulatát kölcsönzik; a fények egymásutánisága minden pillanatban egy-egy „fényképet” idéz elő, egy fény, egy kép, egy fény, egy kép, és így tovább, mintha megállítanák a mozdulatokat. Talán ettől is, s amúgy családias hangulatban telik a koncert. Szó esik Süsüről, az élet ügyes bajos dolgairól, még az úgy tűnik örökösen aktuális belpolitika sem hagyható ki…
S hadd legyek ismét önző, s ejtsek néhány szót kedvenc Bandi szerzeményemről. Az apa övének a csatja c. dalnál megrázóbbat, meghatóbbat nemigen hallani a magyar popzenében. Az egy szál hegedűtől a hallgatóságnak megindul az összekuporodási kényszere, már csak egy híd hiányzik a kép beteljesedéséhez.
Ezen az albumon érzik a tökéletességre való törekvés, nemhiába, hogy Arany Zsiráf - díjas lett. S nem is sorolom most fel, hogy ezen a napon s egyébként, melyik dal szerintem milyen, megkíméllek benneteket a további szubjektív ömlengéseimtől, érdemesebb inkább személyesen meggyőződni arról, miért élmény egy ilyen koncert.
Pláne, hogy az estét egy nem várt meglepetés zárja, ugyanis a zenekar majd mindegyik tagja hangszert cserél, így hallhatjuk az Egy az egybe c. dalt. Dió basszusgitározik, Lecsó átcsap billentyűsnek, Ló mosolyogva marad a mikrofonnál, Kispi és Csüli szintúgy ragaszkodnak a hangszereikhez, Attila pedig Lecsó villanygitárján nyomja.
A közönség tapsikol örömében, többek tátott szájjal figyelik bálványaikat, Lovi aztán meg is jegyzi, túl jól érezzük már magunkat, itt az ideje a hazamenetelnek. Mégis zúg a vastaps. Reméljük, sokáig fog még.

kárpátidia

2002. 06. 10.