Mivel túl sok a volna, és rohadtul nem így történt, ezért maradnunk kell a töredelmes múltban, használjuk fel jól és nem galád módjára. Tehát egy iszonyú nívótlan, semmilyen Slayer koncertnek lehettünk tanúi, a fekete autó sem jelent meg, pedig sűrű, fényes magyar narancsok válogatását félretéve koncentráltunk erősen a pozitív lehetőségekben. Imádatunk a pozitivitásra terjed, néhány tesztet leszámítva imádunk mindent, ami pozitív, így nem említjük azt, ami tré, csak azt, ami jó, mondván az emlékek csak szépülnek.

Szinte. Jó érzés volt több mint másfél órán keresztül csuklóig lenni a kurvában, morfondírozni azon, hogy melyik ajtón menjünk be, de aztán nem mentünk sehova, csak ott álltunk, csápoltunk, mert a bugi ilyenkor ciki, és természetesen nem úsztattuk egymást egymáson, mert az akkor és mindig TILOS. A közönség (azaz mi) nagyon is vette az adást, a Tankcsapda adta örömök jogos tulajaiként rázták a fejüket, talán emiatt tűntek kevésbé feltűnőnek a WU2 szuperfotósai. Mindenből és mindenkiből gyöngyvirágszappan, a sör és a Gabi fogkrém illata dőlt, meg is jelent Joker, mondván az említett összetételek eredményezik a biztos halált. Feküdt is a porban egy színesbőrű tévériporternő, ám kiderült csak a romantikus hely és a zene ringatta álomba. Ő volt az egyetlen. Akit.

Ütős, vídiafílingű koraestét okozott a hazai berkekben hitelesnek tartott egyetlen kőzene: a Tankcsapda; megmutatta, hogy mit jelent a magyar rockzene 2003-ban, a Szigeten, ott, a Nagyszínpadon.

kárpátidia

2003. 08. 25.