Szinte megmagyarázhatatlan, hogyan fordulhatott elő, hogy szerkesztőségünk által legjobban favorizált triphop-downtempo projekt 2000. nyarán megjelent szerzői korongja miért csak most került komolyabb kivizsgálásra, s egyáltalán, hogyan tudtunk eddig nélküle élni. A magukat megnevezni nem kívánó hivatalos washingtoni megfigyelők által előzetesen kiszivárogtatott maxik alapján már tudni lehetett, hogy ismét utcahossznyit vernek az underground tánczene népes mezőnyére, de ezt a felhevült várakozást is sikerült bőségesen felülmúlniuk. Kevesebb a dub, kevesebb a 'rasztafáráj', ám sokkal több a báj, a meghitt elegancia, s az egész albumnak teljesen új ízt kölcsönöz a rendkívül profin alkalmazott finom női énekhang. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a vokállal, s egyáltalán az emberi hanggal nagyon óvatosan kell bánni, nehogy tönkretegye az amúgy lehet, hogy tökéletes zenei produktumot, ám az itt - hol angolul, hol franciául (!) - megszólaló elbűvölő dallamok felteszik az i-re a pontot, teljessé és örökérvényűvé téve ezzel ezt az 52 percet.

Az indítás a megszokott séma szerint zajlik: lassú törtütem, kellemesen pulzáló basszus, rasztás beszólások. Ám az ezt követő Le Monde már szakít a Thievery-s hagyományokkal: itt bukkan fel először a vokál, s nagy meglepetésre itt tűnik el először a dobalap. Ezt a track-et (meg az egész albumot) szívesen ajánlanám háttérzenének bármilyen nyugis tevékenységhez, ám sajnos erre tökéletesen alkalmatlan, hiszen elvonja az ember figyelmét minden másról, s csak a zene marad. A zene, amely képes megváltoztatni az ember életét, ha ilyenformán adják elő, a zene, amely újraértelmezi a művészet fogalmát, a zene, amelyet két halandó tesz halhatatlanná. S ez nem mese; az Indra c. gyöngyszem meghallgatása után mindenki felteheti magának a kérdést: mit csináltam eddig? Mit hallgattam eddig? Szinte lehetetlen még egy ilyen zenét mutatni, amely ennyire szervesen ötvözi a tánczenét az easy listening-gel, az ethno hangzásvilágot az urbánus tónusokkal, a klasszikus elemeket az elektronikus gondolkodásmóddal… de a szó elszáll, s hiába minden bizonygatás, a nagyvilág zenei palettájának egyik legszebb darabkája marad észrevétlenül, ha elsiklunk eme korszakalkotó és stílusteremtő kompozíció mellett. Rendszeres olvasóinknak már biztosan féltett helyen lapul a lemez, ám azok sem fognak csalódni, akik most hallanak először Tolvajszövetségről. Globálisan tökéletes zene, szerkesztőségünk jelenlegi favoritja.

2001. 02. 02.