Myriam Alter egy spanyol zsidó családban nőtt fel, rengeteg féle zenei hatás érte a latin, olasz, dél-amerikai, keleti és a spanyol muzsika, valamint a klasszikus zene felől. Maga is klasszikus zenét tanult, ám később a jazz felé vette útját. Legújabb, „If” című albuma mindazokról a zenei- és kulturális hatásokról szól, amelyek szerepet játszottak a művésznő emberré és muzsikussá érésében. „Hűen kifejezi azt, hogy ki vagyok és honnan jövök, bármilyen stílussal és divatirányzattal kötött kompromisszum nélkül.” –mondja Alter. Mivel a szerző Andalúziában él és a Tango Nuevo nagy tisztelője, a jazz zenészekkel közös különleges munkáiról híres Uruguay-i mestert, Dino Saluzzi bandoneon-játékost kérte fel, hogy játsszon a lemezén. A zongorázást a művésznő pedig inkább Kenny Wernerre bízta, mondván: „Ő a jobb zongorista, én pedig a jobb zeneszerző. Azért kértem meg ezeket a kiváló muzsikusokat, hogy játsszák a dalaimat, mert tudtam, hogy ösztönösen meg fogják érezni azt, amit ki akarok fejezni a zenémmel.”
A lemezen szépen megvalósul Myriam célkitűzése: a különböző zenei stílusok egy csöndes, megnyugtató atmoszférában elegyedve egy érdekes, sokféle kulturális hatás által kialakított világképet tükröznek. John Ruocco klarinétjátéka –mely hangzásával talán nem véletlenül egy csöppnyi klezmeres árnyalatot kölcsönöz a számoknak– kicsit szomorkás, történetmesélős hangulatot áraszt. Emellett a zene alapvető karakterét természetesen Dino Saluzzi bandoneon játéka adja meg: a két hangszer zongora szólamokkal kiegészülő felelgetése során szépen bomlanak ki a témák vezérmotívumai. A ritmusszekcióban Kenny Werner mellett Greg Cohen bőgőst és Joey Baron dobost találjuk, akik visszafogott kíséretükkel mintegy bölcsőbe foglalják az egyes kompozíciókat.
Rendkívül szellemes, és az album mondanivalójáról sokat eláruló a számok címe. A tracklista ugyanis összeolvasva egy négy mondatból álló gondolatot fogalmaz meg. Ez lefordítva valahogy így hangzik:
„Otthon ébredek fel. Ha belegondolok, mindenhol megtalálható. Gyermekek játszanak, egy fondorlatos melódia áramlik valahol. Ott kell maradnod, ahova tartozol.”

Laczkó Krisztián

2002. 10. 29.