Mielőtt a sok nagy kvalitású muzsikus által „tág szemétkosár”-nak titulált világzene kategóriája hallatán bárki is szkeptikusan –esetleg laikusan– húzná fel a szemöldökét, szögezzük le: korántsem azon kommersz együttesek egyikéről van szó, akik gyenge színvonalú tömegprodukciókkal alacsonyítják le az eredendően nívós muzsikákat felölelő műfajt.
A finn Värttinä-t eredetileg éneklő és kantelén játszó karéliai lányok alakították 1983-ban. A Rääkkylä falvában született.együttes a kezdeti sikereknek köszönhetően hamarosan 21 tagúvá bővült, majd második albumuk megjelenését követően 1990-re tízen, mára pedig kilencen maradtak a zenekarban. A három káprázatos ifjú hölgy vezette formáció tagjai a hagyományos finn hangszerek, mint például a kantele vagy a jouhikko mellett gitáron, szaxofonon, tangóharmónikán, hegedűn, bőgőn, bouzukin és dobokon szólaltatják meg a karéliai és finnugor gyökerekből merítő, nagyrészt tradicionális témákat feldolgozó szerzeményeket. Összetéveszthetetlen, kísérletező jellegű játékstílusuk világszerte elsöprő sikert aratva nyerte el a közönség tetszését, eddigi kilenc lemezük közül hat landolt a világzenei slágerlisták élén.
Legújabb, Iki című albumával az együttes tehát húszéves fennállását ünnepli, s a korong tucatnyi száma ehhez illően meglehetősen „varttinás”. Így nem okoz meglepetést az ódon finn népi dallamok dinamikus, nagy érzelmi intenzitással töltött átdolgozásában jelenlévő posztmodern szemlélet, s a zenébe csempészett humor és ballada sem. A hölgyek éneke által megteremtett igen hatásos atmoszférát jól kidolgozott, összetett hangszerelés erősíti és egészíti ki, ennek ellenére hallhatunk pusztán vokális darabokat is, mint a Potran Korean, vagy a teljes felvételt keretbe foglaló Syyllinen Syli. Az élénk ritmusú, néhol extrém kromatikus passzázsokkal tarkított tételek között drámai egyszerűségű melódiák is helyet kapnak, melyekben a finn dallamvilág szépsége mellett a (rokon)nyelv gyönyörű hangzása is megkapó. Noha maga a zene nagyon beszédes, aki nem ért finnül, annak feltétlenül szimpatikus lehet az a tulajdonképpen elvárható gesztus, hogy a dalok szövegei angolul is olvashatóak a borítón.
Az együttes korábbi lemezeihez képest az Iki számai kidolgozottabbaknak, egyszersmint kevésbé „nyerseknek” hatnak, a Värttinä-stílusjegyeket megtartva a zenekar kezdeti egyszerűbb, folkos-világzenei stílusa idővel mintha egyre inkább populárissá, színvonalasabbá válna. A borító imént említett igényességét azonban kénytelenek vagyunk szembeállítani azzal a ténnyel, hogy a friss korongról –az előző, 6.12. című koncertfelvétellel ellentétben– bizony hiányzik a multimédiás csemege, videoklip, film, miegymás. Ennek ellenére, a zenére helyezve a hangsúlyt, elmondható, hogy az Iki szép születésnapi ajándék a Värttinätól, melyen továbbra is ámulatba ejtő, izgalmas muzsikájával a tradíciók korlátait lebontva ápolja és tartja életben a finn zenekultúra hagyományait.

Laczkó Krisztián

2003. 04. 17.