Szemfüles vagyok, a tévések gondolatmenete is világos előttem, mégis bedőltem a tartalomismertetésnek. Elképzeltem, hogy az irodalmi tételek között, Arany meg Kölcsey társaságában a Tankcsapda is helyet kapott. Persze nem erről volt szó, hanem – ahogy a bulvárban már megszokhattunk – jelentős csúsztatásról, csupán egy Tankcsapda-rajongó tanárnő elemezte érettségire készülő nebulóival Lukács Laci szövegvilágát. Pontosan úgy, ahogyan Arany vagy Kölcsey műveit szokás.

Lehetségesnek tartom, hogy egyszer, sok-sok év múlva valóban érettségi tétel lesz a debreceni Tankcsapda. A zenészek közül Lukács szövegei a kor legkiválóbb lenyomatai. Egyszerűek, mégis találóak. Különböző tartalmú mondatokat képes eggyé kovácsolni, és olyan – amúgy kézenfekvő – hasonlatokat használ, mint senki más. Úgy beszél politikáról, hogy közben nem politizál. Szóval volna mit elemezni. A szövegei az utóbbi években ugyan veszítettek az erejükből – számomra legalábbis már nem hatnak olyan bődületes erővel, mint a kilencvenes években íródottak –, de lehet, ezek értékére, teljes mondanivalójára csak évek múltával jövünk rá. Jobban belegondolva így volt ez a korábbiakkal is. A Tankcsapda szövegvilágát ugyanis, akárcsak a zenéjét, szokni kell. (Vagy inkább elemezni?)

A Tankcsapda első fellépése 1989. október 14-én Debrecenben volt, az Auróra vendégeként játszott. Néhány év leforgása alatt az ország vezető rockzenekarává vált, és pozícióját azóta is őrzi. Tavaly, augusztus 10-én, a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján több mint harmincötezer néző előtt adott születésnapi koncertet. A rajongótábor akkortájt már tűkön ülve várta az új stúdiólemezt, a 2006-os, súlyos Mindenki vár valamit című album folytatását. Már ismertünk róla két felvételt. Az első, a Mire vagy kíváncsi a Valami Amerika második részének betétdalaként jelent meg 2008 végén. Az együttes repertoárjának fő vonalához képest jóval lágyabb, már-már popszerzeményről van szó – nyilván ilyen kellett a filmhez. (A lemezen rockosabb változatban csendül fel.) Júniusban látott napvilágot a készülő korongról a második felvétel, a Köszönet doktor, egy ingyenes programújság tankcsapdás különszámának maxi CD-vel kiegészített mellékleteként. Ez már tipikus Tankcsapda-szerzemény – nem csak azért, mert nincs benne semmi újdonság –, lendületes dal, a civilizáció végét jósoló szöveggel. „Egyszer úgyis felfalja majd ezt az egészet valami földön kívüli tenyészet.” Arról szól, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a körülöttünk zajló eseményeket. „Mert, aki nem lát egy fától egy erdőt, az a legjobb, ha a szemészet ajtaján dörömböl. Én se örömből faragom ezeket a faragatlan rímeket, és ha kérsz, én adok a sörömből, de nem akarom látni a híreket. Hogy bombát dobnak az arabokra, gyerekek szakadnak szét apró darabokra, vagy arccal a falnak éhen halnak. Közben meg annyi reklám megy a tévében, mintha a világ az utolsó évébe lépett volna, csak valahogy eddig senki nem szólt róla.” Végül szegről-végről mégis a struccpolitika győz, jön a doktor, aki a szörnyűségekre rockot ír fel. Kiváló felvétel! Nem biztos, hogy a Mennyország Tourist vagy a Gyűrd össze a lepedőt nyomdokaiba lép, de a Tankcsapda státuszából kiindulva egy ideje már nem fontos, hogy a triónak mindenki által dúdolt slágerei legyenek.

A Minden jót című album az első fellépés húszéves évfordulóján, 2009. október 14-én került a boltokba. Folytatódik rajta a jubileum, a húsz év összegzése. A zenészek szövegi és zenei utalásokat helyeztek el a dalokban a pályafutásukból. A címadó felvétellel nem búcsút intenek, hanem megfigyelnek: minden rosszat, minden jót. Erős társadalomkritikájú szerzemény. „Arra való egy válság, hogy a nyomorultak lássák, a hitelből vett ásóikkal a saját sírjukat ássák.”

A CD első dala, a Csapda vagyunk a Tankcsapda-lemezek esetében szokatlan – a koncerteken viszont megszokott – intróval indul. Miután a zajban elhangzik a kettő-nulla-nulla-kilenc, beindul a hamisítatlan tankcsapdás gépezet. „És a zenekar közben játszik tovább, ahogy annyiszor tette már ezen a süllyedő hajón.” Az üzenet egyértelmű, ez egy köszönőfelvétel. „Mi a csapda vagyunk, de a tankok ti vagytok.” A nyugisabb Új nap vár az említett Gyűrd össze a lepedőt című sláger folytatása, helyzetjelentés arról, hogyan alakultak dolgaink. „A hüvelykujjam az égre mutat, a csizmámon vastag a por” – hangzik az 1992-es dalban. „A hüvelykujjam rég nem mutat az égre, a csizmámról is lekopott már a por. Én hülye, még azt hittem, hogy majd csak eljön a vége, de ez még mindig ugyanaz az út, ami volt akkor” – szól az újban. A Nincs fék (nincs félelem) címűben Johnny tér vissza a mocsokból, némi Star Wars-szos utalással. „Egy éjszaka aztán felfedezte az erő sötétebbik oldalát.” A korong a lassú, polgárpukkasztó szövegű Csak lazán című szerzeménnyel zárul. „Az egyik bolond, a másik részeg, a harmadik valami jehova, vagy mi. Tudja a fene, de félrebeszélnek, én nem megyek ma este sehova se.” Aztán jönnek a nyugtató szavak. „Lazán, csak kapaszkodj belém. Tartanod nincs mitől, mert én azért vagyok, hogy óvjalak téged az életed tengerén.”

Az albumon az együttes szinte egész pályafutása visszaköszön, így a stílusa nem skatulyázható be. Mindenki megtalálja rajta a kedvenc korszakát idéző felvételt, a kezdeti klubkoncertezéstől a stadionkoncertekig, legyen szó laza, pörgős rockról, modern rock and rollról vagy punkról. A tizenkét dal tökéletes egységet alkot. Laci énekstílusa sokat változik a lemezen – csakúgy, mint a korábbiakon –, nem egy esetben még a felvételeken belül is.

A Tankcsapda e koronggal újat nem hozott, csupán erősíti a pozícióját, közben a trónját senki sem veszélyezteti. (Idillikus állapot.) S hogy egy gondolat erejéig visszatérjek a bevezetőhöz: a zenekar pár lépéssel ismét közelebb került ahhoz, hogy egyszer érettségi tétel legyen. (Új Szó, Szalon)

Puha József

2010. 02. 11.